Forgalmi változások

Jön a Forma-1

2010-07-29
Jön a Forma-1

Mintegy százezer vendéget várnak a hétvégén ( jul. 30-aug.1.) zajló Forma-1 Magyar Nagydíjra. Egyebek mellett a Hungaroringre kitelepülő árusok szakszerű eligazításával, a megnövekedett szemétmennyiség elszállításának megszervezésével, a helyi közlekedés ésszerűsítésével, illetve elsősegély hely felállításával készül Mogyoród önkormányzata a hétvégi Magyar Nagydíjra.

 

Eddig körülbelül 70 vállalkozó kért kitelepülési engedélyt, de pénteken megugrik majd a jelentkezők száma - várhatóan 100-an árulják majd portékájukat a versenypálya mellett. A csak 10 százalékban helyi vállalkozók legalább fele „vendéglátós”, de kempingeztetők, parkoltatók, illetve ruha- és ajándékárusok is jelezték részvételüket.

 

Noha a Forma 1 Magyar Nagydíj szervezője nem Mogyoród, hanem a Hungaroring, a 6200 lakosú Pest megyei település minden tőle telhetőt megtesz, hogy a világ számos pontjáról a hétvégi futamokra érkező körülbelül 100 ezer vendég a legjobb „színben” lássa a falut.

 

A Forma-1 Magyar Nagydíj idejére a versenyek helyszínére vezető utak mentén idén is forgalmi változtatásokat léptet életbe az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK). Emiatt a szokásosnál hosszabb menetidőre lehet majd számítani Budapest és Gödöllő között szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, a boxlátogatás idején. Változás az elmúlt évekhez képest, hogy hétfőn átadták az M31-es autópálya-szakaszt, így ezen is megközelíthető a Hungaroring.

 

Emellett megnövelt kocsiszámmal közlekednek a gödöllői HÉV szerelvényei, s az eseményre az Árpád hídtól közvetlen buszjáraton is el lehet jutni.
Azok, akik az adott napon és időpontban érvényben lévő 24 és 72 órás jeggyel vagy Budapest kártyával rendelkeznek, Mogyoród HÉV állomásig kiegészítő jegy vásárlása nélkül utazhatnak.

 

Forrás: MTI
 
Cimkék
forma-1, hungaroring, magyar nagydíj, forgalmi változások
Hétvége

Kézműves sörök

Terézvárosi Főzdefeszt

Nyár végi kirándulás

Megújuló Szántódpuszta

Légi híradó

Irak a vérkeringésben

Repülővel Bagdadba

Forgalomkorlátozás

Megújuló varsói reptér

Air France innováció

Párizs-Tokió

 
Kedvenc híreim