A látogatók számának majdnem ötven százalékos növekedésére számítanak a budapesti Sziget fesztivál mintájára, idén egymillió eurós költségvetésből megrendezett marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál szervezői, a Sziget Management Kft és a a romániai Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT).
A látogatók gazdag koncertkínálatból és szórakozási lehetőségekből válogathatnak július 23-26. között, hiszen összesen 18 nemzetközi előadó és lemezlovas, 18 romániai zenekar szórakoztatja majd a közönséget. Magyarországról 8 zenekar és ugyanennyi lemezlovas érkezik.
A fesztivál legnevesebb meghívottjai közé tartozik a The Prodigy és a Nine Inch Nails, de ellátogat Marosvásárhelyre a skót Primal Scream és a brit Freestylers, a holland Tiesto.
A szervezők idén 60 ezer látogatóra számítanak, miután tavaly 42 ezer résztvevője volt a fesztiválnak. A Maros folyó partja mellett található üdülőkomplexumban és közvetlenül mellette lévő helyszínen a szervezők 3 ezer sátorhelyet, több mint kétszáz mobilvécét és közel száz zuhanyzót biztosítanak a látogatóknak.
